Hármas interjú!
Csapatunk számára véget ért az első idény. Elképesztő hajrát bemutatva 13. pontos hátrányt kis híján ledolgozva a 4. helyen futott be az MLE. Sajnos ez a helyezés nem ér feljutást (az első két helyezet jut fel, a harmadik osztályzót játszik), de az esetleges visszalépő csapatok számától függően még meg van az esély arra is, hogy a következő idényt a 2. osztályban kezdjük meg.
Összességében csapatunk 12 győzelemmel, 4 döntetlennel és 6 vereséggel zárta az idényt, 39 rúgott és 28 kapott gól mellett.
Lássuk az egyéni teljesítményeket:
Hatalmas öröm, hogy a szezon álomcsapatába az MLE gárdája két játékost is ad. Magasan a liga legjobb védekező középpályása lett László Váradi és az álom tizenegybe “besunnyogott” Bence Knapp is középső védő poszton. Rajtuk kívül pedig a télen igazolt Bence Kovacsics is ott van a magyar bajnokság TOP kapusai között, ha az összesített statisztikákat nézzük.
A fordulók álomcsapataiba öt alkalommal került be Váradi Laci, háromszor Tamás Poór “Pedro”, két alkalommal Kovacsics Bence, Marcell Bedőcs“Mama” és Balogh Nicole és egyszeres Team of the week-nek mondhatja magát Benko Imre “Stoolen”, Mate Szeman “Boy”, Tamás Gábor “Hypno” valamint Attila Vidákovics.
A csapat házi gólkirálya 16 találattal Nicole Balogh lett (15 bajnoki és 1 kupa gól), aki a bajnoki góllövő listán a 3. helyet érte el.
A legtöbb gólpassz és a legtöbb kulcspassz is László Nyári “Lazy” nevéhez fűződik, előbbiből 7, utóbbiból 21 egységet gyűjtött be a szezon során.
Csapatunk MVP-je Váradi Laci lett, aki a legtöbb szerelés (43) és a legtöbb interception (70) büszke tulajdonosa is.
A szezon végeztével egy interjú keretében kérdeztük ki a csapat managementjét az elmúlt idényről és a jövőről. Az alanyaink Pedro, Stoolen és Váradi Laci voltak.
Az idény elején az első 6 hely valamelyikének megszerzése volt a cél, azt követően ezt már a dobogó elérésére és a feljutásra módosult. Adódik a kérdés: Elégedettek vagytok a 4. hellyel?
Pedro: Mondhatnám, hogy elégedett vagyok, de azért keserű az a bizonyos szájíz, hiszen egyetlen ponttal maradtunk le a dobogóról. Hatalmas hajrát mutattunk be a végén, tényleg csak egy hajszál választott el a dobogótól. Személy szerint mérhetetlenül büszke vagyok a csapat “tavaszi” teljesítményére. A hátulütője a 4. helynek, hogy így papíron nincs meg a feljutásra az esély, de a visszalépő csapatok számától függően még az is megeshet, hogy a következő szezont egy osztállyal feljebb kezdjük meg.
Stoolen: A harmadik osztályban szinte csak új csapatok indultak, mi is késve kezdtük a munkát a klubnál így az első 6 hely valamelyike volt a reális, később ahogy mentek a fordulók jött az elején egy szép veretlenségi szakasz – nevezhető álom rajtnak – azt követte egy kisebb zárlat, a végére sikerült ismét feljavulni és az utolsó 7 meccset is sikerült veretlenül lehozni.
Büszke vagyok a csapatra , szépen kezdett a szezon végére látszani a gárdába bele fektetett idő és energia.
Váradi L.: Ahogy indultunk a bajnokságban úgy azt kell mondjam nem vagyok elégedett, de a szezon történései alapján reálisnak tűnik ez a negyedik hely. Bar nagyon csalódott vagyok, hogy nem sikerült dobogón végeznünk!
A szezon közepén jött egy eléggé mély szakadék a játékban és teljesítményben, majd egy óriási hajrá. Mi volt ennek az oka?
Pedro: Mondhatjuk azt, hogy az újoncok kicsit megtörtek a listavezető szerep generálta nyomás miatt, de elsősorban néhány játékos hozzáállása volt a probléma fő okozója. Páran elhitték hogy edzés nélkül is nagy királyok lesznek, ami miatt beleszaladtunk egy-két hatalmas pofonba. Miután ezekkel a játékosokkal szerződést bontottunk, következett az a hajrá, amit azért még sokáig emlegetni fogunk, hiszen az utolsó 4 forduló alatt 13 pontos hátrányból csináltunk 1 pontot.
Stoolen: Mint minden csapatnál , a szezon közepére sok lett a “sérültünk”, voltak távozók (akiket szerencsére könnyen sikerült pótolni) ami miatt nem volt meg a kellő játékoslétszám. Pár játékossal(mint magammal is), el kellet beszélgetni. Váradi Lacival és Pedroval úgy éreztük, hogy változtatni kell és a csapat is érzékelte ezt, fegyelmezett játékkal ki jöttünk a gödörből.
Váradi L.: Sokan azt hittek az első fordulók után, hogy ez úgy megy, hogy felmész, rúgsz 2 gólt aztán kész. Edzésmunka nem igazán volt, játékosok távoztak, nem voltunk meg. De hala istenek sikerült kijönni a gödörből és szépen helytálltunk!
Hogy látjátok, mi az amiben mindenképp fejlődnie kell a csapatnak?
Pedro: Elsősorban a játék gyorsasága és a túlvállalások az amikben szükség van hatalmas fejlődésre/váltásra. Még mindig kevés az egyérintős játék és sok a felesleges csel.
Stoolen: Még jobban kell gyorsítani a játékot, a labda nélküli mozgásokat, de úgy gondolom jó az irány…
Váradi L.: Sok mindenben kell fejlődni! Sokszor volt, hogy izgultak a játékosok. Látszott a játékukon, hogy nem azt hozzak amit edzéseken. Ezt mindenképpen le kell győzni! A támadásépítés és a letámadás szinten gyengécske volt sok alkalommal. Ezekben mindenképpen fejlődni kell!
Milyen változások várhatóak a csapat keretében? Melyek azok a posztok ahova mindenképp szükség van erősítésre?
Pedro: Amellett, hogy Kováts Viktor érkezett a csakPS Akadémiától, még szeretnénk “venni” egy középső középpályást, valamint égető szükségünk van egy középső védőre (Aki eközben már célegyenesben van, az utolsó lépések vannak hátra egy első osztályú védő igazoláshoz). Mindenképp szeretnénk ha lenne verseny a posztokon és nem tudna senki elkényelmesedni.
Stoolen: A szélekre kellet még legalább egy olyan embert hozni aki az egész oldalt képes lejátszani akár elöl, akár hátul, szerencsére ez Viktor személyében meg is oldódott. Ezen kívül a védelembe kell egy plusz minőségi játékos minimum, az esetleges munka, vagy egyéb okból történő kiesések miatt. Szükséges pár posztot versenyeztetni, így ez csak a csapat javát fogja szolgálni, valamint plusz kihívás és motiváció csapaton belül a játékosoknak a kezdőbe kerülés.
Váradi L.: Kreatív játékosra mindenképp szükség van előre és egy biztos középső védőre is! A többi poszton rendben vagyunk!
Mi lesz számtokra elfogadható eredmény a következő szezonban abban az esetben ha a harmadosztályban indul a csapat és mi hogyha a másodosztályban?
Pedro: A 3. osztályú indulás esetén kizárólag a feljutás lehet elfogadható, a következő idényben már nem lehet “kifogás”, hogy új csapat vagyunk. A másodosztályt illetően, bármennyire is furcsán hangzik ismét az első 6 hely valamelyikét mondanám célnak. Az edzőmeccseink alapján azt mondhatom, hogy a 3. osztály top csapatai a Div 2-ben is a bajnoki címért fognak küzdeni.
Stoolen: Mi más mint a harmadik osztály megnyerése, de minimum a top 3-ba kerülés!? A másodosztályt illetően a tabella első felébe kerülés tűnik reális elvárásnak.
Váradi L.: Ha harmadosztály, akkor nem kérdés: a feljutás a cél. Ha pedig másodosztály, akkor is! Csak így lehet hozza állni, hogy fel akar jutni az ember, azt hiszem!
Köszönjük az interjút! Sok sikert a következő szezonra! Hajrá MLE!
Leave A Comment