Mini interjú!

Az előző fordulóban sajnos nem voltak eredményesek csapataink a HPCL-ben, ám a csakPS.hu csapatából Aberlor teljesítménye olyannyira kiemelkedett, hogy a kettős vereség ellenére bekerült a hét csapatába (TOTW) a divízió 2-ben!
Ahogy hűséges olvasóink megszokhatták, ilyenkor mikrofon végre kapjuk az adott hét játékosát. Aberlort egy fodrász üzlet melletti pub-ban kérdeztük:

Gratulálunk a TOTW-hez! Úgy tudom ez az első ilyen díjad és az első középpályás díjazott is vagy a csapatból! A DVTK ellen nem nagyon ment a csapatnak, te számítottál erre? Milyen volt belülről?
Köszönöm szépen, megtisztelő a TOTW-ben lenni, de, mint bármilyen “egyéni” díjnál, ez sem menne a teljes csapat munkája nélkül, úgyhogy gratula nekik is!
Sajnos az eredmény valóban nem a számunkra volt kedvező. A mérkőzések előtt kielemeztük a DVTK játékát egy korábbi meccsük alapján, és őszintén szólva annak alapján legalább 3 pontra számítottam a hétvégén. A DVTK is felkészültnek tűnt taktikailag, és a tornyodrom játékosaikkal el tudták fojtani a játékunkat. Nagyon kemény letámadással és gyors passzjátékkal jöttek ellenünk, amivel sajnos az első meccsen nem tudtuk tartani a lépést. A másodikra összeszedtük magunkat, és egyetlen kapott góllal buktuk a meccset. Sokkal jobban érvényesítettük az akaratunkat, és az egész csapat csalódott volt, hogy nem szereztünk legalább egy pontot a második meccsen. A DVTK felkészültségét is megtisztelőnek mondanám, mert látszik, hogy a csakPS.hu csapatát komoly vetélytársnak érzik a HPCL Div. 2 legjobbjai is.

Volt extra tényező, ami miatt az összesen 4 kapott gólból legalább kettő elkerülhető lett volna (a szezon első felét kapusjátékos nélkül kell játszanunk), de ezt nem hozhatjuk fel kifogásnak.

Összességében fájdalmas a két vereség, viszont a csapat azóta remekül összeszedte magát, kimásztunk a fejünkben lévő gödörből, és készülünk a következő fordulóra. Hadd térjek itt ki arra is, hogy a mostani keretünk mindegyik tagja megérdemli a gratulációt, mert konzisztens, kreatív és gólerős játékot hoznak nap, mint nap, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan a bajnokságban is meg fogja hozni a gyümölcsét a csapat játéka!

Mikor láthatunk legközelebb TOTW mezben?
A jövőbeni TOTW-ről csak annyit, hogy bízom benne, hogy minél többször szerepelni fogok én is és a csapattársaim is; nem azért, mert egyéni elismerés, hanem mert ez egy teljesítményre alapozott eredmény, ami azt jelenti, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk a siker érdekében.
Csak a csakPS.hu!

Bal szélső védőből lettél jobb középpályás. Hogy tetszik az új szerepkör? Nem hiányzik a “hátsó sor”, esetleg a bal oldal?
A ProClub pályafutásom az első olyan FIFA játéknál kezdődött, ahol volt ilyen mód (Fifa09 – a szerkesztő). Akkor persze még saját karit nem lehetett létrehozni, csak igazi csapatok létező játékosait irányíthattuk. Évekig támadó szélső középpályást játszottam, ezért a mostani szerep nem olyan idegen számomra. Bal szélső védő tavaly lettem, amikor még Snapsz FC néven futottunk. Komoly hiány volt a védősorban, úgyhogy jobb középpályát beáldozva hátramentem Gento mögé balra. Egy átmeneti nehézkés betanulásos időszak után elég jól megtaláltuk az összhangot a bal oldalon. Olyannyira, hogy az első szezon végén a HPCL Div 2 Best Fullback-je lettem, szoros versennyel. Az idei szezon előtt viszont Gentoék megkértek, hogy térjek vissza a régi jobb szélső pozíciómba. Élvezem, hogy megint támadhatok, és segítsem a csapatot asszisztokkal és pár góllal!

Köszönjük az interjút! Sok sikert hétvégén a Honvéd elleni hármas meccsre! Reméljük jövő héten ismét a TOTW-ben láthatunk 😉

Ha tetszett a bejegyzésünk, a reklámra való kattintással tudsz minket támogatni! Köszönjük ;)!