SW Battlefront II, itt vannak az első változtatások

Az elmúlt héten kipróbálhattuk a Star Wars Battlefront II Open Beta-t és a DICE már reagált is némileg a felhasználók visszajelzéseire.
Az EA.com-on megjelent bejegyzésük szerint némileg csiszolni fogják a ”doboz rendszert”, amelyekkel ugye megszerezhetőek a különböző star card-ok, ugyanis a béta verzióban alkalmazott módszer túlságosan kedvezne azoknak a felhasználóknak, akik pénzért megveszik őket.
Továbbá a Specialist Class Infiltration képességét túlságosan erősnek tartották a felhasználók, így itt is számíthatunk némi változásra, a First Order Flametrooper esetében pedig erősödés várható, mivel a bétában sem volt túl sok haszna ennek a mindössze néhány méter hatótávolságú egységnek.
Ezen kívül még arra is ígéretet tettek, hogy a barátainkkal való játék is egyszerűbb lesz, feltételezhetően a Battlefield 1-ben (ami szintén DICE alkotás) használt squad rendszert igyekeznek beépíteni, sőt, várhatóan bónusz pontokat is kapunk majd, ha egymásra spawn-olunk.

A végleges verzió november 17-én kerül a boltok polcaira.