Car Mechanic Simulator teszt

Manapság a játékiparban általában konzolról portolnak át PC-re és nem fordítva. Ennek egyik ellenpéldája a 2019. június 26-án megjelent Car Mechanic Simulator 2018 PS4-es verziója, aminek már a címéből is rájöhetünk, hogy alapvetően nem friss alkotásról van szó. PC-re 2017. december 11-én jelent meg a sorozat harmadik része, amiben alig meglepő módon egy autószerelő bőrébe bújhatunk.

Az autószerelős játékok komoly múltra tekintenek vissza, emlékezhetünk akár a Streed Rod nevű klasszikusra (1989), ahol magunknak kellett utcai versenyautót építeni, vagy a Gearhead Garage (1999) című játékra, ahol hasonlóan a tesztalanyunkhoz, egy autószerelő műhelyben kellett hétköznapi emberek autóit kipofozni. Nem utolsó sorban ott volt a Street Legal, amit a magyar Invictus fejlesztett, és bár nagyon nyers és bugos volt évekig, hatalmas rajongótáborral rendelkezett világszerte. A Playstation világát eddig elkerülte ez a stílus, így egyértelműen történelminek nevezhetjük ezt a megjelenést. A Car Mechanic Simulator-ban elsősorban javítanunk kell az autókat, illetve gazdaságilag rendben tartani vállalkozásunkat, azonban lehetőség van a verdákat kipróbálni tesztpályán, elhagyott repülőtéren vagy versenypályán is. Versenyezni valójában csak az óra ellen tudunk, egyetlen pályán, de az autó irányítása finoman szólva sem veszi fel a versenyt egyetlen játékkal sem, amiben autót lehet vezetni. Persze nem is ez a lényeg. Nézzük tehát, milyen az élet egy virtuális szerelőműhelyben!

A játékot három különböző módban játszhatjuk:

-Normál mód (tutoriallal, vagy anélkül)
Ez a hagyományos karrier mód, ezt fogjuk kivesézni.
-Expert mód
A normál mód nehezített változata. Nem látjuk, hogy a kijelölt alkatrész eltávolításához melyik alkatrészt kell előbb levennünk, illetve nem látunk olyan információkat, mint az alkatrész neve, mennyi pénzünk van, mennyi elérhető munka stb.
-Sandbox mód
Itt gyakorlatilag szabadon felfedezhetünk mindent, amit a játék nyújtani képes. Maximális szinten vagyunk, végtelen pénzzel és minden képesség/fejlesztés fel van oldva. A trófeákat viszont így is megkapjuk, így gyakorlatilag perceken belül megszerezhetünk jópárat.

Tutorial esetén egy maximális szintre fejlesztett garázsban találjuk magunkat, ahol felfedezhetünk rengeteg olyan dolgot, amit majd csak nagyon-nagyon sok barkácsolás árán tudunk újra megszerezni, de legalább kapunk egy kis motivációt ahhoz, hogy mi is a cél. Miután véget ért az oktatás, belecsöppenünk a rideg valóságba: egy szűk, félhomályos, olajfoltos garázsban találjuk magunkat, egyetlen emelővel, pár alapvető eszközzel és némi pénzzel. Itt is tudunk abroncsokat felnikről leszedni, összeszerelni, centírozni, lengéscsillapítót szét- összeszerelni, olajat leengedni. De alkatrészt megjavítani, hegeszteni, fényezni, motort egyben kiemelni még nagyon távoli cél, sőt! Érdekes módon még a beltéri takarításhoz szükséges eszközök és az akku-töltő is ekkor csak vágyálom, pedig tudjuk, hogy ezeket egy hypermarketben is könnyen be lehet szerezni és a használatuk sem igényel különösebb szakértelmet. Na, mindegy.

A telefonhoz a gyorsmenüből, vagy az asztalon található készülékkel léphetünk interakcióba, ahol válogathatunk a lehetséges munkákból. Nyilván túl nehezeket ilyenkor még nem kapunk, sőt, még a cserére szoruló alkatrészek listáját is mellékelik, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy ezeket kiszabadítsuk és újakra, vagy legalább a megrendelő által elvárt állapotúra cseréljük. Eleinte az első opció lesz járható, de később lehetőségünk lesz bizonyos javítható alkatrészeket minimális befektetéssel feljavítani és ilyen esetekben elsütni őket. Ez azért nagyon előnyös, mivel a megrendelő mindig az új alkatrész árát fizeti meg, de ha elég ügyesek vagyunk, akkor ezt jóval kevesebb pénzből meg tudjuk oldani.

Tipp!

4-es szinttől elérhető a munkaasztal, ahol az alkatrészeket javítani tudjuk. Eleinte nem tudunk mindent javítani (pl, felniket, karosszéria elemeket csak később), de a legtöbb alkatrészt már igen. A szerszámosládában tudunk feloldani képességeket, amelyek növelik az esélyeinket a sikeres kipofozásra. Ugyanis nem garantált, hogy a javítás sikeres lesz. Amennyiben nem, úgy a kiinduló állapottól függetlenül, teljesen és végleg használhatatlanná válik az alkatrész, így eleinte nagyon kockázatos. Alapból 50%-ról indul a sansz, és minden ehhez kapcsolódó perk növeli az esélyeket, az utolsóval 95%-ra. Továbbá +4 százalékpont, ha már legalább 50%-os az alkatrész, amin dolgozunk, így maximum 99% lehet az esélyünk. A minimális állapot, ahonnan még vissza lehet hozni valamit, az 15%. Egy alkatrész 30%-tól számít működőképesnek. De még egyszer: nem minden javítható! Nyilván egy gumiabroncsot hiába dédelgetnénk, nem fogunk tudni új futófelületet varázsolni rá, de egy féknyereg, vagy egy generátor még menthető lehet.

Ha nincs kéznél megfelelő alkatrész, akkor nincs mese, meg kell rendelni. Eleinte kénytelenek vagyunk állandóan a számítógépünkhöz járkálni és ott kitallózni a kívánt árucikkeket, de viszonylag hamar feloldhatjuk a tabletet, ami jóval kényelmesebb (a ’négyzet’ gomb megnyomásával rögtön ott is vagyunk a felületen). Van itt külön felnibolt, abroncs bolt, beltéri eszközök, tuning alkatrészek stb. Amit viszont legtöbbször fogunk használni, az a hagyományos alkatrészek boltja (Main Parts), ahol külön kategóriákba sorolva megtalálhatjuk az összes autó összes gyári alkatrészét, a futóműhöz, fékekhez, motorhoz, váltóhoz, kipufogóhoz egyaránt. Használhatunk szöveges keresést is, de a motor alkatrészeket leszámítva, egészen kezelhető listákról van szó. A kiválasztott alkatrészek mágikus módon azonnal megjelennek az eszköztárunkban, így azokat már rögtön szerelhetjük is a helyükre. Az összeszereléshez átváltunk összeszerelő módba és a játék jelzi is, hogy mely helyekre tudnánk éppen valamit elhelyezni, függetlenül attól, hogy rendelkezünk-e ilyen alkatrésszel. A ki-be csavarozás a PC-s változathoz képest könnyebb: nem kell a kurzort a csavar fölé vinnünk, elég mindössze az X gombot nyomva tartanunk és már pörögnek is a csavarok egymás után. Nem is baj, hiszen a megspórolt időt eltöltjük majd azzal, hogy rávigyük a kis pontot arra a pici kilógó 3cm-es szelepemelő rúdra, amiből egy régi V8-asban 16 darab van és mindegyikhez tartozik egy szelephimba, ami csavarral van rögzítve. Brrr…

Amikor elkészülünk egy munkával, az állapot összegző lapon tudjuk befejezettnek nyilvánítani. Szerencsés esetben ekkor a klasszikus pénztárgéphangot halljuk, de előfordulhat, hogy helyette egy tájékoztató üzenet fogad, jelezve, hogy nincs önindító az autón, vagy nincs olaj a motorban. Önmagunk homlokon csapása után ezt illik pótolni, addig ugyanis a megbízó nem viszi el az autót, amíg nincs benne minimum annyi alkatrész, amennyivel érkezett. A megjavítás azonban nem kötelező, ha nagyon nem bírunk egy autóval, akkor is befejezettnek nyilváníthatjuk. Ekkor megkapjuk a befektetett pénzünket, de bónuszt nyilván nem, pedig elsősorban ez képezné a profitot.

A hagyományos megbízások mellett vannak sztori küldetések is. Ez annyiban különbözik a hagyományostól, hogy van mellé pár mondatban egy szöveg, hogy miért is alakultak úgy a dolgok, hogy szolgálatainkra igény támadt. Az ilyen megbízásoknál minden esetben 100%-os alkatrésszel kell pótolnunk a hibásakat, és ezek a munkák előre meghatározott sorrendben követik egymást, valamint nincs időkorlát az érvényességére. A hagyományos munkák ugyanis csak néhány perc erejéig vállalhatók, aztán kikerülnek a listából és újak jönnek helyettük. A munka elvégzésére egyébként korlátlan idő áll rendelkezésre minden esetben.

Amikor már elég pénzt összeügyeskedtünk (és elég XP-t), elkezd fokozatosan kitárulni előttünk a világ és ellátogathatunk olyan izgalmas helyekre, mint a roncstelep, az aukciósház, vagy akár egy pajta. Nem tűnnek izgalmasnak? Pedig azok! A roncstelepen például a kupacokban turkálhatunk magunknak javítható alkatrészeket, vagy vehetünk egy régi, lepusztult roncsot, ami talpig rozsdában állva várja, hogy jelképes összegért hazavigyük. Miért tennénk ilyet? Nos, megfelelő perkek tulajdonában az ebből kiszerelt alkatrészek egy részéből, párszáz dollár ráfordítással, egész vagyont érő alkatrészállományt tudunk felhalmozni, vagy akár donorként használhatjuk egy ugyanolyan típusú autó felújításához! Az igazán elhivatott szakik akár egy teljes felújítást is véghez vihetnek, de az igazán szemet gyönyörködtető eredményhez szükség lesz minden létező eszközre, és jó részükhöz előbb 30-as szintre el kell jutnunk. Ha ez alatt akarunk kicsit kitörni az egymás után érkező megbízások mókuskerekéből, akkor érdemes egy pajtát meglátogatni, ahol általában 1-3db működésképtelen autó lapul, de ezek lényegesen jobb állapotban vannak a roncstelepiektől. Nem ritka, hogy a váz, illetve a karosszéria (amiket sokáig nem tudunk javítani, fényezni) szinte tökéletes állapotban van, de a motornak hiányzik a negyede. Ezeken nagyon jól lehet keresni, ha szépen kipofozzuk, de meg is tarthatjuk, sőt, akár extra minőségű alkatrészekkel is megspékelhetjük őket! Árverésen is vehetünk autót, ezek lehetnek bármilyen régi, új, kiváló, vagy leharcolt állapotúak, ám azt nehéz megmondani, hogy melyikért mennyit érdemes adni. Az utolsó perkek egyike, hogy ránézésre meg tudjuk állapítani egy autó értékét, ami nagyban segít, hogy itt ne verjük át magunkat, ezért a biztonság kedvéért addig inkább a pajtákat érdemes látogatni.

Minden egyes alkatrész ki- és beszereléséért kapunk 1XP-t, és minden befejezett munka után is kapunk egy adagot (kb 120-180 között általában) a feladat bonyolultságához mérten. Ezek a tapasztalati pontok pedig nagyon hasznosak, mivel ezek halmozásával tudjuk feloldani a nagyobb műhelyt, új eszközöket, kedvezményt a boltban, gyorsabb ki- és becsavarást, de még a különböző diagnosztikai műszereket, mint a nyomásmérőt, multimétert és hasonlókat is így kell megszerezni. Reálisabb megoldás lenne, ha ezeket inkább megvásárolni kellene (és akkor jó drágán), de tény, hogy a játékidőt jelentős mértékben megnöveli ez a megoldás. Továbbá fontos megjegyezni, hogy a játékban található autók nagy része nem licenszelt. Így például a Chevrolet Corvette C3-at Bolt Reptilia néven fogjuk megtalálni.

A Car Mechanic Szimulátor 2018 kétség kívül hiánypótló darab, nagyon jó látni, hogy az ilyen jellegű játékok terén is szélesedik a kínálat. Nyilván inkább indie játéknak fogható fel, semmilyen téren nem lehet és nem is szabad összehasonlítani a legjobb PS4 címekkel. Technikailag éppen megfelelő, az alkatrészek még jól is néznek ki, de összességében az autók látványa (és főleg a mozgása) jócskán elmarad a legjobb autós játékokétól. Ráadásul simán megakad a játék helyenként, vagy például egy munka elfogadásakor is hosszú másodpercekig tölti az autót, de ezek játék közben nem vészesek. Emellett stabilan megy, a megjelenéskori változatban bő 20 óra alatt semmilyen hiba nem fordult elő, amit manapság érdemes megemlíteni. Akik szeretik az autókat és szívesen töltik az idejüket a legnagyobb nyugalomban, semmitől nem zavartatva, kedvenc zenéikkel a háttérben egy egyszerűnek tűnő, de nagy mélységekkel rendelkező játékkal, ahol a ’még 5 perc’-ből egy óra múlva is van még kettő, azoknak kitűnő választás lehet a Car Mechanic Simulator. Továbbá ne hanyagoljuk el a tényt, hogy a játék szó szerint oktat, hiszen beleveri az ember fejébe, hogy hogyan is áll össze egy autó (nagyjából). Tipp! A jövő nagy mérnökeinek kiváló kikapcsolódás a nyári szünetre!

Magyarországon lemezes változatban egyelőre nem találtunk ajánlatot, de a Store-ban 8.990 Ft-os alapáron kínálják.

Store link:
https://store.playstation.com/en-hu/product/EP1549-CUSA14568_00-00CARMECHSIM2018

Ha tetszett a bejegyzésünk, a reklámra való kattintással tudsz minket támogatni! Köszönjük ;)!