Ideális kikapcsolódás aprópénzért!

A San Filippo testvérek által alapított Flippyfly stúdió, egy kickstarter projekt keretében hozta el nekünk a klasszikus árkád játékok nosztalgiáját a Race The Sun-nal!

Ha le vagy zsibbadva agyilag, ki akarsz kapcsolni, vagy éppen rá akarsz kattanni valamire, ahol nem kell gondolkozni, csak játszani, akkor ez a te játékod lesz!

Bár e stílus a feledés homályába süllyedt a konzolok fejlődésével, ám az indie játékok térnyerésével, a régi játékosok is nosztalgiázhatnak. A VR technológia pedig új távlatokat nyit, hiszen a legegyszerűbb játékok is rendkívül élvezetessé válnak. A Race The Sun esetében még szemüveg sem kell hozzá, de játszható VR módban is.

Egy klasszikus ügyességi játékról van szó, ahol sztori nincs, csak élmény. Egy napelemes űrhajóval cikázzunk monumentális méretű hegyek, dombok, fák és egyéb térelemek között. A cél, hogy minél tovább maradjunk a fényben és így minél távolabb jussunk a kiinduló ponttól, hiszen a hajónk csak addig működik, míg éri a napfény (a napelem már csak ilyen :D).
Szerencsére azért a játékmenet ennél egy fokkal összetettebb, hiszen az utazás közben lehetőség van kék gömbök gyűjtésére, amikből különböző fejlesztéseket vehetünk a hajóra, például tartósabb akkumulátort vagy mágnest a gömbök begyűjtésére. A gömbökön túl három különböző „power-upot” is felvehetünk: ugrás, gyorsítás és „portal”. Az első kettőt önmagáért beszél, a „portal” pedig arra szolgál, hogy amikor közvetlenül neki ütköznénk egy akadálynak, automatikusan megment és átteleportál egy kevésbé veszélyes szakaszra. A power upokból, viszont csak egyet, fejlesztésekkel maximum 2 darabot tarthatunk egyszerre magunknál, de egy kis rutinnal és szerencsével egész szépen csokorba fűzhetjük őket a pályák teljes szakaszán.

A Race The Sun, 3+2 játékmódot kínál, bár kezdéskor még nem elérhető mindegyik mód!

Az első a Race The Sun, ahol a nappal és az álló akadályokkal kell harcolnunk, pályáról-pályára változik és sűrűsödik a környezet, illetve a nap is egyre közelebb kerül a horizonthoz. Valószínűleg végtelenített a játék, így nem lehet a végére érni, csak egyre távolabb az indulástól. 12 óránként véletlenszerűen újra generálódnak a pályák, így nem lehet igazán kitapasztalni útvonalakat.

A második az Apocalypse, ami egy teljesen más élmény. A nap és az álló akadályok mellett rakéták csapódnak be pályán és rengeteg mozgó akadállyal találja szembe magát a játékos. Ezek az akadályok óriási guruló gömbök, oldalra átforduló kockák, ledőlő oszlopok vagy falak monumentális méretben. Ezt a játékmódot azután adja be a játék, hogy az előző játékmódban lévő kihívásokat teljesítetted.

A harmadik játékmód a Labyrinth, ahol majdnem felülnézetből irányíthatjuk a hajónkat összetett labirintusok, alagutak között. Ez lassabb, de intenzívebb játékmód.

A +1 játékmód a Sunrise, ahol nem kell a napfényért küzdenünk. Pihentető repülés, csak cikázunk a hegyek között és szedjük a kék gömböket.

A +2 játékmód a Credits. Ahogy fentebb is írtuk egy Kickstarter projektről van szó, a Credits mód ennek köszönhetően született meg. Ebben a játékmenetben a támogatóik és készítők nevei alatt suhanhatunk végig a pályán, akadályok a szélén vannak csak, baleset akkor érhet minket, ha akarjuk.

Végezetül az egyetlen negatívum, hogy a zenéje egyáltalán nem a játékhoz való, túl langyos. Bár nem stílusom az elektronikus zene, de ezt a játékot jó kis drum&bass-el a háttérben kell játszani.

Összességében egy kiváló indie játékról van szó, ami most a storeban ráadásul csak 609 Ft. – amúgy se túl drága, hiszen a teljes ár 2.790 Ft. – egészen február 22-ig, ennyire igazán megéri!

Itt éritek el a store-os linket: https://store.playstation.com/en-hu/product/EP2127-CUSA01129_00-RACETHESUNCROSSB

Trailer:

Gameplay: